2018. január 31., szerda

A rendszeres futás hatására nemcsak edzettebbekké, ellenállóbakká, kitartóbbakká válunk, hanem jobban tangózunk is

A rendszeres futás hatására nemcsak edzettebbekké, ellenállóbakká, kitartóbbakká válunk, hanem jobban tangózunk isTangó és a mozgásminták

Amikor tangót táncolok valakivel, néhány lépés után elég jó százalékkal meg tudom becsülni a táncpartner mozgásmintái alapján, hogy milyen más táncot táncolt vagy sportolt előtte. Jellegzetes jegyei vannak, ha valaki balettozott, néptáncolt, társastáncolt stb. A  küzdősportok, Pilates, taj chi, jóga és a többiek árulkodnak a test mozgáskultúrájáról, sőt, még az Alexander technika rendszeres gyakorlóin is érezhető az Alexander módszer használata.
Van azonban egy mozgásminta, ami rendszeresen kifog rajtam. Nincsenek jelek, egyszerűen csak sok minden jól működik az illetőnél. Erős izomzattal rendelkezik, különös tekintettel a deréktáji és mély hátizmokra, amely szinte minden második embernél problémásak”. Fogja a talajt” lépés közben, bár fogalma nincs mi az a a horizontális tolástechnika, mégis jól csinálja.
Ez mozgás pedig a futás. Ha valaki rendszeresen jár futni, akkor igencsak rendben van a teste. Ma már tudom, azért fogott ki rajtam, mert a helyes technikájú futás és a tangózás közös alapokon nyugszik.

Folytatás

2016. december 21., szerda

Hogyan született meg az argentin tangó legszebb magyar idézete?

Kiss Judit Ágnes írta a legszebb magyar idézetet az argentin tangóról. Ír benne az élményeiről a milongán, Buenos Airesről, az álmáról és a most készülő könyvéről:


 Részletek:
 http://endretango.com/hogyan-szuletett-a-tango-legszebb-magyar-idezete/




2016. november 23., szerda

Nyolc tipp arra, hogy a milongán felkérjenek táncolni


Mi is az a Cabeceo?

A Cabeceo a táncra való felkérés elegáns művészete az argentin tangóban.  Ebben a cikkben találhatsz ötleteket arra, hogy lányként, hogyan kérjenek fel egyszerúbben milongákon.

http://endretango.com/nyolc-tipp-arra-hogy-a-milongan-felkerjenek-tancolni/

Jó táncokat!